Murár Nóra

logopédus
Toppantó foglalkozásvezető és táborvezető

06 30 848 3421

murar.nora@toppanto.hu

EGER, MO

Murár Nóra vagyok, az egyik Toppantó foglalkozás- és táborvezető, emellett pedig logopédusként dolgozom.

Alapvetően már az óvodában volt szerencsém találkozni a néptánccal és 9 évig aktívan el is kísért az életemben. Az ott tanultak nagy hatást gyakoroltak rám és a szemléletmódomra. Azóta is fontosnak tartom, hogy ne feledjük el hagyományainkat, sőt adjuk át ezt a gyermekeknek már minél korábbi időszakban. 

Tanulmányaimat az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen végeztem gyógypedagógia (logopédia – inkluzív nevelés) szakon. Ebből is fakad a gyermekek iránti elköteleződésem. Szeretek velük együtt fejlődni és olyat adni nekik, amit egy életen át magukkal tudnak vinni. 

A beszéd és a tánc öröme is ilyen, nélkülözhetetlen és felejthetetlen.

 

Foglalkozások helyszíne: Eger

Foglalkozások típusai: 

  • baba-mama
  • óvodás
  • táncházak

 

Jelentkezésed a foglalkozásra kérlek add le, itt!

 

hu_HUHungarian