Barion Pixel

Gyerektáborok 2020-ban

Egy hely, ahol minden a gyerekekről és a gyerekeknek szól! 

2020-ban is várunk titeket szeretettel táborainkban, a szokásos helyen, Karádon a Molnár Vendégházban, élménydús környezetében ottalvós lehetőséggel, Budapesten pedig napközis lehetőséggel a IX. kerületben a Liliput Családi Bölcsődében és Zuglóban az exkluzív  Varázskertben.

TÁBORAINK AJÁNLOTT KOROSZTÁLYA: 3 – 10 ÉV

 

NE HAGYD KI!  TARTS VELÜNK! 

 

Válogasd össze azokat a táborokat, amelyek a legjobban tetszenek és gyere kedvezményesen, csomagáron! Minimum 2 hét választása esetén, ahány hetet velünk töltesz, az egyik hétből akkora kedvezményt adunk! 🙂 (pl. 3 hét esetén –  egyik hétből 30 % kedvezményt biztosítunk) 

 

ADD LE GYERMEKED JELENTKEZÉSÉT, MÉG MOST!

Toppantó tábor – Csepel MÖSZ Közösségi Pont június 29-július 3 BETELT

Toppantó alkotó tábor – Karád, július 13 – 17 

Toppantó tábor – Csepel MÖSZ Közösségi Pont július 20 – 24  BETELT

Toppantó tábor – Budapest IX. kerület, augusztus 3 – 7  

Toppantó néptánc és kézműves tábor – Varázskert, Zugló, augusztus 10-14 

Minden héten a gyerekek igényeit, életkorát előtérbe helyezve kerül kialakulásra  végleges program.

Mit is adunk a táborban pontosan? 

  • népi játék-néptánc foglalkozás
  • rengeteg mozgásos feladat
  • hangszerek, dalok, mondókák
  • kompetenciafejlesztés
  • élmény játéktanulás
  • kirándulás
  • EGÉSZSÉGES étkezés a Gasztroamazonok jóvoltából: tízórai, 3 fogásos ebéd, uzsonna
  • gyermekközpontú napirend
  • kaland, móka, kacagás
  • kikapcsolódás és feltöltődés
  • tematikus programok
  • meglepetések 🙂
  • csodálatos környezet, VIP szolgáltatás és ellátás
  • korosztályi differenciálás
  • szakképzett pedagógusok és táborvezetők
  • igény szerint ebéd után pihenés/alvás biztosítása

Részletes programok és órarendek:

 

 

HELYSZÍN: Karád (Somogy megye) – Karád – Molnár vendégház

 

 

HELYSZÍN: Budapest IX. kerület – Liliput CSANA

 

 

HELYSZÍN: Budapest – Varázskert Zugló

 

A részvételi díjat két részletben kérjük megfizetni, az alábbiak szerint:
I. részlet: 20.000,- Ft a jelentkezéssel egyidejűleg, átutalással
II. részlet: a részvételi díj fennmaradó összege készpénzben a tábor 1. napján

Figyelem! A jelentkezés az I. részlet befizetésével válik érvényessé és lemondás esetén nem jár vissza!

Szükséges információk az utaláshoz:
Kedvezményezett neve: Besenyei Andrea e.v.
Kedvezményezett bankszámla száma: (OTP Bank) 11709040-20001553-00000000
Közlemény: Toppantó tábor + a tábor dátuma+ gyermek neve

Részvételi díjak, költségek:

KARÁD - JÚLIUS 13-17
I.)RÉSZVÉTELI DÍJ,SZÁLLÁSSAL:
Foglalkozások díja: 22.000 Ft
Étkezési díjak: 15.000 F
Szervezési költség: 1.990 Ft
Szállás: 13.000 Ft 
------------------
ÖSSZESEN: 51.990 Ft

II.)RÉSZVÉTELI DÍJ,SZÁLLÁS 
NÉLKÜL: 
Foglalkozások díja: 22.000 Ft
Étkezési díjak: 15.000 Ft
Szervezési költség: 1.990 Ft
------------------
ÖSSZESEN: 38.990 Ft


BUDAPEST IX. KER. - AUGUSZTUS 3-7
Foglalkozások díja: 22.000 Ft
Étkezési díjak: 15.000 Ft
Szervezési költség: 1.990 Ft
------------------
ÖSSZESEN: 38.990 Ft


BUDAPEST VARÁZSKERT - AUGUSZTUS 10-14
Foglalkozások díja: 22.000 Ft 
Étkezési díjak: 15.000 Ft 
Szervezési költség: 1.990 Ft 
------------------ 
ÖSSZESEN: 38.990 Ft


hu_HUHungarian